Lomtalanítás

Az NHSZ Tisza Nonprofit Kft. ezúton tájékoztatja a lakosságot, hogy Fegyvernek településen az éves lomtalanításra 2020. október 19-én és 2020. október 20-án kerül sor, a mellékelt utcajegyzék alapján.
Lomhulladékként a következő hulladékokat szállítjuk el: nagyobb méretű szilárd hulladékok, berendezési tárgyak, bútorzat, ágybetét, ruhanemű. A jogszabályok által veszélyesnek minősített hulladékot és az építési-, bontási törmeléket nem áll módunkban elszállítani. Egy ingatlantól annyi lomhulladékot szállítunk el, ami normál életvitel mellett, 1 év alatt keletkezhet az ingatlannál. Kérjük a fentiek szíves tudomásulvételét és betartását.
A lomtalanítás reggel 7 órától kezdődik. A lomhulladékot, a közterület-foglalás szabályait betartva az ingatlan elé kell kihelyezni úgy, hogy azt a begyűjtést végző gépjármű meg tudja közelíteni és a rakodás biztonságosan, balesetmentesen legyen elvégezhető. A kis térfogatú szilárd hulladékokat összekötött zsákban kérjük kihelyezni. A zsákok megtöltésénél figyelni kell arra, hogy azok kézi erővel mozgathatóak legyenek!
A fentiektől eltérő módon kihelyezett hulladékokat nem szállítjuk el. Lomtalanítást kizárólag azon ügyfeleink részére biztosítjuk, akik a kötelező közszolgáltatást legalább 6 hónapon keresztül igénybe veszik.
Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a lomtalanítás során közterületre helyezett hulladék a közszolgáltató tulajdonát képezi, így annak a közszolgáltatón, vagy megbízottján kívül bárki más által történő elszállítása jogtalan eltulajdonításnak minősül!
A lomhulladék nem tartalmazhat:
· háztartási hulladékot,
· veszélyes anyagot tartalmazó fémhulladékokat, faforgácsot, oldószereket, szerves oldószereket, savakat, lúgokat, nehézfém tartalmú hulladékot, olajos rongyokat, fáradt olajat, olajszűrőket, fertőző hulladékokat (állati tetem, trágya), gyógyszereket, permetszereket és azok dobozait,
· azbesztet tartalmazó hulladékokat,
· éles-hegyes eszközöket (injekciós tűk, fecskendők, vágó-szúróeszközök),
· építési törmeléket, épületbontásból származó hulladékot,
· gumiköpenyt, autóbontásból származó hulladékot, autóroncsokat,
· elektronikai hulladékot
· zöldhulladékot.
 
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a lomtalanítás alkalmával elektromos, illetve elektronikai hulladék nem helyezhető ki közterületre, azt az NHSZ Tisza Nonprofit Kft. munkatársai nem fogják elszállítani!
A feleslegessé vált, vagy tönkrement eszközök gyűjtése a lomtalanítást megelőző héten a Polgármesteri Hivatal udvarában történik az alábbi időpontokban:
2020. október 13. 1230 - 1600
2020. október 14. 800 - 1200
2020. október 15. 1230 - 1600
2020. október 16. 800 - 1300
Aki rendelkezik ilyen jellegű hulladékkal és szeretné szabályosan, környezetkímélő módon elhelyezni, azt az említett helyszínen díjmentesen leadhatja. Ezt követően a hulladék szakszerű elszállíttatásáról Fegyvernek Város Önkormányzata gondoskodik. A lomtalanítást követően keletkezett elektromos és elektronikai hulladék továbbra is az 56/556-010-es telefonszámon történő előzetes időpont-egyeztetést követően, minden hónap első hétfőjén (munkaidőben) a Polgármesteri Hivatal udvarában adható le.
 
 
 

Pályázati kiírás nem lakás céljára szolgáló helyiségre

Fegyvernek Város Önkormányzata a 11/2019. (V.31.) számú az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakáscélú helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló rendelete (a továbbiakban: Rendelet) alapján bérbeadásra meghirdeti a Fegyvernek, Szent Erzsébet út 172. szám (hrsz. 4) alatti ingatlanban található nem lakás céljára szolgáló helyiséget (a továbbiakban: Bérlemény) az alábbiak szerint:
 
 
Címke: 

Álláshirdetés háziorvos asszisztens munkakör betöltésére

Orvosi Rendelő - Fegyvernek a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Fegyverneki Orvosi Rendelő háziorvosi asszisztens munkakör betöltésére.
 
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
                       
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő
 
A munkavégzés helye: Jász-Nagykun-Szolnok megye, 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 128/A.
 
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Területi ellátási kötelezettség. Összevont ügyeletben való részvétel.
 
Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
                       
Pályázati feltételek:
  • Felsőfokú képesítés, körzeti ápolónő,
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
  • házi orvosi szolgálatban - Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
  • Végzettség meglétét igazoló okiratok másolata, önéletrajz
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
 
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. október 14.
 
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Cseh Anikó nyújt, a 56/556-321 -os telefonszámon.
 
A pályázatok benyújtásának módja:
  • Postai úton, a pályázatnak a Orvosi Rendelő - Fegyvernek címére történő megküldésével (5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 128/A. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 5/2020 , valamint a munkakör megnevezését: háziorvos asszisztens.
  • Elektronikus úton Cseh Anikó részére a orvosirendelo@fegyvernek.hu E-mail címen keresztül
  • Elektronikus úton fegyvernek.hu oldalon keresztül.
  • Személyesen: Cseh Anikó, Jász-Nagykun-Szolnok megye, 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 128/A. .
A pályázat elbírálásának határideje: 2020. október 16.
 
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: fegyvernek.hu - 2020. szeptember 29.
 
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.fegyvernek.hu honlapon szerezhet.
Címke: 

Álláspályázat: Családsegítő

Csorba Mikro-térségi Szociális Alapszolgáltatási Központ - Fegyvernek a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Csorba Mikro-térségi Szociális Alapszolgáltatási Központ Család- és gyermekjóléti Szolgálat Családsegítő munkakör betöltésére.
 
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű 2020.11.01-2022.10.31 –ig tartó közalkalmazotti jogviszony
 
Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő
 
A munkavégzés helye: Jász-Nagykun-Szolnok megye, 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 173.
Címke: 

Hírmondó hibajavítás

Csorba Mikro-térségi Szociális Alapszolgáltatási Központ tájékoztatója
 
A Fegyverneki Hírmondó XXXI. évfolyam 4. számában a 2. oldalon határozatok, rendeletek között megjelent Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselő-testülete hatáskörében eljáró polgármester 11/2020.(VI.17.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások szabályozásáról szóló 19/2019.(XI.29.) önkormányzati rendelet módosításáról, mely az ebéd házhoz szállítás díját 50 ft/napban állapította meg. Ez a térítési díj nem Fegyvernekre, hanem Örményes és Kuncsorba telephelyek kiszállítási díja. Ezzel szeretném kiegészíteni a hírmondóban megjelent írást, és mellékelten csatolom a jelenleg hatályos A szociális ellátásokról szabályozásáról szóló 19/2019.(XI.29.) önkormányzati rendeletet. 
 
 
Siposné Szabó Erzsébet
igazgató
 
A Fegyverneki Hírmondóban megjelent hibás tartalomért a Szerkesztőség elnézést kér!
 
-A Fegyverneki Hírmondó Szerkesztősége-

Tájékoztató rendelési időről!

Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy az I. sz. házi orvosi körzetben Dr. Tóth Katalin rendelése az alábbiak szerint alakul: 
  • 2020. szeptember 24. csütörtök 11:30-14:30
  • 2020. szeptember 25. péntek 9:00-12:00
  • 2020. szeptember 28. hétfő 9:00-12:00
  • 2020. szeptember 29. kedd 13:30-16:30
Megértésüket köszönjük!
Cseh Anikó
intézményvezető
Címke: 

Hirdetmény az M4 gyorsforgalmi úttal kapcsolatban

Tájékoztatom Fegyvernek Város lakosságát, a civil,  érdekképviseleti és gazdálkodó szervezeteket, valamint a településen működő elismert egyházakat, mint partnereket, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt megbízásából a tervezett M4 gyorsforgalmi út Törökszentmiklós  - Püspökladány közötti szakasz részeként Fegyvernek Város közigazgatási határát érintő nyomvonal megvalósítása érdekében településrendezési terv módosítás készül.
Címke: 

Szünidei gyermekétkeztetés 2020. ősz

TÁJÉKOZTATÁS SZÜNIDEI GYERMEKÉTKEZTETÉSRŐL
2020. ŐSZ
 
Tisztelt Szülő!
 
Tájékoztatom, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/C. §-a alapján az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére ingyenesen biztosítja.
A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 13/B. § (1) bekezdés a) pontja, valamint (8) bekezdése alapján amennyiben az Ön gyermeke/i/ hátrányos/halmozottan hátrányos helyzete fennáll és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, az önkormányzat biztosítja, hogy a tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott őszi tanítási szünet, valamint az ezen időtartamra eső, a bölcsődei ellátást nyújtó intézmény és az óvoda zárva tartásának időtartama alatti munkanapokon étkeztetésben részesüljön.
 
Az ingyenes szünidei étkeztetést az őszi szünetben (5 hónapos kortól 18. éves korig) 2020. október 26 - 2020. október 30-ig (5 munkanap) biztosítja Fegyvernek Város Önkormányzata a gyermekek részére.
 
Felhívom a fegyverneki lakó-, illetve tartózkodási hellyel rendelkező, hátrányos helyzetű vagy rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű, bölcsődei és óvodai nevelést igénybevevő gyermekek szüleinek/gondviselőinek figyelmét, hogy a Fegyverneki Tiszavirág Óvoda és Bölcsőde óvodái, valamint Orczy Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda óvodája a fenti időszakban nyitva lesznek illetve ügyeletet tartanak, így az őszi szünidei gyermekétkeztetés igénybevételére ezen intézményekkel jogviszonyban álló gyermekek esetében nincs lehetőség.
 
 
Az egyszeri meleg étkezést a szülő vagy törvényes képviselő ételhordóban viheti el. Akadályozó ok (pl.: betegség) esetén az ételt más nagykorú személy csak meghatalmazással veheti át.
 
Az átvétel lehetséges helyszínei:
  • Hunyadi úti étterem (5231 Fegyvernek, Hunyadi út 1.)
  • II. sz. Idősek klubja (5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 40.)
Átvétel ideje: 1215-1315
 
Az igénylőlap a Csorba Mikro- térségi Alapszolgáltatási Központban (családsegítő) tölthető ki, 2020. szeptember 28-tól.
 
Fegyvernek Város Önkormányzata
 

Elmarad a Búcsúvásár

Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2020. augusztus 27-ei ülésén az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés b) pontja alapján a 70/2020.(VIII.27) számú önkormányzati határozatot hozta, melynek értelmében úgy határoz, hogy a kialakult járványhelyzetre tekintettel, a lakosok védelme érdekében 2020. évben nem tartja meg a fegyverneki Vendel Napi Búcsúvásárt.

Letölthető határozat

Címke: 

Oldalak