|
HirdetményTájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Kormány 1022/2003. (III. 27.) határozatában megfogalmazta a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztési Koncepcióját. Az ezt követő vizsgálatok eredményeként 1107/2003 (XI. 05.) Korm. határozat született a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló programról. Ezen program keretében valósulnának meg – többek között – a nagyvízi meder vízszállító képességének helyreállításának érdekében, a Szolnoki vasúti híd és Kisköre közötti szakaszra tervezett árvízi beavatkozások. Az árvízvédelmi beavatkozások előzetes vizsgálata a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségre benyújtásra került.Értesítem Önöket, hogy a tervdokumentációt a hirdetmény kifüggesztésétől számított 30 napig tekinthetik meg a Fegyvernek – Örményes Körjegyzőség 5. sz. irodájában - ügyfélfogadási időben. A tervel kapcsolatban, írásban, vagy szóban észrevételt, javaslatot, vagy kifogást tehetnek. |
HirdetményTájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (Budapest, Váci út 45.) a Szajol – Püspökladány vasútvonal rekonstrukciója megvalósításához a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségen folyik a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezése eljárásról szóló 314/2005 (XII. 25.) Korm. rendelet [továbbiakban: Kr.] szerinti környezeti hatásvizsgálati eljárás a környezetvédelmi engedély kiadása céljából.Értesítem Önöket, hogy a Kr. 9.§ (1) bek. alapján megtartott közmeghallgatás jegyzőkönyvének másolatát a hirdetmény kifüggesztésétől számított 30 napig tekinthetik meg a Fegyvernek - Örményes Körjegyzőség 5. sz. irodájában - ügyfélfogadási időben. A jegyzőkönyvvel kapcsolatban, írásban, vagy szóban észrevételt, javaslatot, vagy kifogást tehetnek. |
V. Országos Diák-Gulyásfesztivál2008. május 17-én, immár ötödik alkalommal rendezik meg községünk sportpályáján a Diák-Gulyásfesztivált. Reggel 800 órakor a törökszentmiklósi Kodály Zoltán Zeneiskola fúvószenekara köszönti az érkezőket.A Fesztivál Fővédnöke: Herbály Imre, országgyűlési képviselő, Tisza-tó Térség Fejlesztési Tanács Elnöke, a J-Nk-Sz megyei Falusi Turizmus Egyesület Elnöke. Védnökei:
|
Majális eredményeiA Majálison a következő eredmények születtek: |
Kárpátaljai Magyar Főiskola TámogatásaA Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat közgyűlése felhívással fordult a megye települési önkormányzataihoz és kérte, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felújítását. A főiskola épülete jelenleg félig romos állapotban van. Az intézmény alapítványi fenntartású, állami támogatásban nem részesül. Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestülete csatlakozott a felhíváshoz és 100.000.- Ft-tal, a képviselők egyéni felajánlásokkal járulnak hozzá a főiskola felújítási munkáihoz. Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt polgárokat, hogy magánszemélyek, civil szervezetek a következő számlaszámra fizethetnek a főiskola javára 2008. május 31-ig személyesen a helyi Takarékszövetkezetben, vagy átutalással a Fegyverneki Takarékszövetkezetnél vezetett „Fegyvernek Művelt Ifjúságáért Alapítvány” 69300114-10015823 számú számlájára.A befizetéskor meg kell jelölni: „Kárpátaljai Főisk.” |
Cikk a Kálvária-dombrólA Bors c. bulvárlap mai (2008.05.05.) számának 4. oldalán cikk jelent meg a fegyverneki Kálvária-domb jótékony hatásáról. A cikk az újság honlapján is elérhető a következő címen: http://www.borsonline.hu/news.php?op&hid=9501. |
Szent György napi meditációA fegyverneki Kálváriadombon 2008. április 24-én, csütörtökön, 15 órától Szent György napi meditációt tart Nagy Gyula. Régebbi meditációkról képek a http://kep.tar.hu/gyogydomb címen találhatók. |
Képviselő-testületi ülés és közmeghallgatásFegyvernek Önkormányzat Képviselőtestülete 2008. április 24-én – csütörtök – 15 órakor közmeghallgatással egybekötött ülést tart. Helye: községháza tárgyalóterme Napirendek előtt: Interpelláció Napirendi javaslat:
A nyilvános ülésen bárki részt vehet. |
Fegyverneki Hírmondó áprilisi számA Fegyverneki Hírmondó áprilisi száma, már digitális formában is olvasható a következő linkre kattintva:Fegyverneki Hírmondó 2008. április |
Ünnepi nyitvatartás a Polgármesteri Hivatalban és a KönyvtárbanTájékoztatjuk a Tisztelt Lakosokat, hogy miniszteri rendelet értelmében az alábbi munkarend változás lesz május hónapban:Április 26. – szombat – munkanap (május 2-át kell ledolgozni)Május 1. – csütörtök – ünnepnap Május 2. – péntek – szabadnapMájus 3. – szombat – szabadnap Május 4. - vasárnap – pihenőnapA Polgármesteri Hivatal április 26-án szabadságolás miatt zárva lesz. |
Dr. Szapáry György előadása FegyvernekenFegyverneken tartott előadást Dr. Szapáry György, aki a Magyar Nemezti Banknak 13 évig volt az alelnöke. Az ő ükapja volt Szapáry József, aki báró Orczy Annával együtt letelepített embereket az akkor kihalt Fegyverneken.A José Manuel Durao Barroso EU elnök tanácsadó bizottságában is aktív szakember "A euró bevezetésének perspektívái" címmel tartott előadást Fegyverneken a monetáris politikáról. |