Bemutatkozás
Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Dr. Otrosinka Sylwia vagyok Fegyvernek 1. számú körzetének új háziorvosa. Ahogy a nevem is sejteti Lengyelországban születtem, de már több mint 20 éve Magyarországon élek. Hazatérve édesanyám Hatvanban nevelt. Az orvosi egyetemet Debrecenben kezdtem, majd házasságkötésem kapcsán Csongrádra költöztem és tanulmányaimat végül Szegeden fejeztem be. 2008-ban, a diplomakiosztó után született meg kislányom, Noémi. Az ő születése után döntöttem el, hogy a családcentrikus, többé-kevésbe rugalmas időbeosztású háziorvoslást választom szakirányul. Háziorvos rezidensként főleg kórházban és városi központi ügyeleteken dolgoztam. Nem jelentett nagy gondot számomra, hogy városban nehéz praxishoz jutni, mert férjemmel egyetemben teljes mértékben el tudom képzelni az életünket egy nyugodt, csendes kis településen. Így került a látószögünkbe Fegyvernek, ahová régóta várják az emberek a megfelelő háziorvost. Örömömre szolgál, hogy pótolhatom a hiányt. Férjem, Otrosinka Ferenc, fiatal, munkát kereső vállalkozó; szakmája szerint víz-, központi fűtés szerelő.
Családommal együtt reméljük, hogy megtaláljuk Fegyverneken boldogulásunkat és jó szolgálatot tudunk tenni az önök településén. Célunk a tartós letelepedés.