Budapesten jártak a Mórások

Tisztelt olvasóink! Helyhiány miatt kimaradt a Fegyverneki Hírmondó 2010. decemberei számából a következő cikk.
Budapesten jártunk a Mórásokkal.
Eleinte még nem is gondoltam, hogy összejön nekem a budapesti kirándulás, mert kedvesen a tudtomra adták, hogy a pedagógus igazolványhoz kicsit későn adtam le a fotót, amit már jó ideje kértek. A vágy viszont elég erősnek bizonyult bennem ahhoz, hogy várakozással szemléljem, miként vehetek részt kísérő pedagógusként a Bogárszemmel című 3D-s Aréna Pláza által vetített mozifilmen és a Csodák Palotájába történő böngészésen.

A csodára nem hiába vártam, hiszen hamarosan kézhez kaptam az igazolványt és örömmel tudattam a főszervezővel, Szabóné Soós Ildikóval (a Móra egyik harmadikos tanítónénije), hogy a jelek szerint talált egy segítő jobbot. Láttam rajta a gondterheltséget, hiszen körülbelül egy hónapja szervezgette már a kirándulást, amire elmondása szerint igen sok jelentkező volt. Akadt olyan gyermek is, aki az utazás előtti napon állított be a pénzzel, de akkor már egy hete megtelt a létszám. Így összesen 47 tanulóval és kedves kolléganőmmel, Szelei Zsuzsával (a Móra egyik elsős tanítónénije) indulhattunk útnak 2010. november 13-án szombaton. A tanulók között helyet kapott két Orczys is, akik ugyan kicsit nehezen oldódtak fel eleinte, de később már élményekkel gazdagon és vidáman nyugtázták a napot. De ne szaladjunk ennyire a végére, hiszen még az elején járunk.
Némi gyomorideg liftezése kavart föl az indulás előtti napon, hiszen ki ne izgulna egy ilyen fantasztikusnak tűnő nap előtt? Szerencsére szombat reggel mégis kedvet éreztem az elinduláshoz. Arra bizton számíthattam, hogy a gyerekek kedvesek lesznek, és valóban nem is okoztak csalódást. Főleg alsósoknak szólt a meghirdetett kirándulás, de a felsősök közül is akadt néhány gyermek, aki érdeklődést mutatott a programok iránt. A busz megérkezésekor névsorolvasással és ülésrenddel mindenkit felpakoltunk a járműre, és majdnem elvittünk egy-két szülőt is, akik aggódva ugrottak fel a buszra, hogy gyermeküket a legnagyobb biztonságban hagyják ránk. Megnyugtattunk mindenkit, hogy nem lesz semmi baj, mert hárman is szemmel tartjuk őket és ügyelünk arra is, hogy ne hagyjuk el őket valahol Pesten. Szerencsénkre a nap végén mindenkit haza is hoztunk.
Feltűnő volt, hogy indulásunk után fél órával a Nap felragyogott és a szorongó gyermekek is kezdtek feloldódni. Csend volt, mindenki álmosan nézelődött ki az ablakon, hogy hol járunk. A forgalomban sehol nem tapasztaltunk fennakadást, a kirándulásra éppen megfelelőnek ítélhettük az időjárást. Azt utólag tudtam meg, hogy Csehországban éppen ezen a napon dőlt meg a melegrekord, ami feltűnő is volt, hiszen kabát nélkül is le tudtunk szállni az Aréna Plaza előtt. Budapesten éppen filmforgatás miatt voltak elterelések, ami a jól ismert „dugó”-hoz vezetett el bennünket is. Lehetett látni amerikai zászlós jeep-et is vidám társasággal. Na de ha már film, akkor inkább a Bogárszemmel című természetfilm legyen. Időben sikerült odaérnünk a vetítésre, a gyerekek tudtak venni pop-cornt, kólát és egy kedves hölgy elkalauzolta kis társaságunkat a moziban, elmondta, hogy egy nyolc emelet magas vetítővászonra fognak vetíteni és egy speciális szemüveget kell felvennünk, hogy igazán közel érezzük magunkhoz a pillangót, ahogy hernyóból átalakul; a pókot, ahogy hálójáról elénk ugrik; a hangyát a vízbuborékban hintázva és így tovább. Tényleg lenyűgöző látványt nyújtottak, de azért én néha kilestem a szemüveg alól és láttam például, hogy két pókból tették ki azt az egyet! De tényleg rémisztően közel volt! Néha például a gyerekek utána is nyúltak a faágaknak. A film összesen 40 percig tartott, így senkinek nem fájdult meg a feje, sőt volt olyan is, aki elaludt rajta.

Ahogy sikerült átmennünk egy Pláza étkezdéjén –bámuló tekintetek közepette, kijutottunk ahhoz a ponthoz, ahol a kék busz felvett minket. Még akkor nem is sejtettük, hogy este hazafelé látni fogjuk, ahogy szivárványszínű kivilágításban pompázik a Pláza kijáratánál lévő nagyon hosszú folyosó. Hogy mik vannak!

Elindultunk hát a Csodák Palotájába, amihez át kellett kelnünk a Dunán, a csodálatos panoráma még ma is visszadereng, ahogy a Budai vár ormait látom. Néhány kanyar után már ott is voltunk és leszállás után csak lefelé kellett menni az úton, hogy eljussunk a Millenáris Parkba. A park közepén egy nagy tó volt, amiben vadkacsák és gyönyörűen káprázatos hófehér, narancs vagy ezek keverékében pompázó nagy halak úszkáltak. A napsütés és a nyugalmat árasztó mesterséges tó lenyűgözte a gyerekeket is. Ideje volt viszont bemenni a Csodák Palotájába, ahol az előtérben bárki felemelhetett egy négykerekű autót egyetlen kötél meghúzásával. Van is róla fotóm, ahogy egy 5-6 éves kisfiú az apukája bíztatására tényleg felemelte az ott elhelyezett nagyon nagy szerkezettel azt az autót! Akkor még eddig nem is ámultam annyira!?

A palotába belépve mindenkinek felragasztottunk a szőrtelenítő csíkot –így hívom a karszalagot. Kérdeztem is, hogy ki kéri a bokájára, de mindenki a csuklójára kérte. Ahogy megkaptam a 10 fős csipet csapatomat, egyből megkérdeztem, hogy fel fognak e ismerni odabent, mert nem szeretnék senkit sem elhagyni. Bólogattak. Ezután beszabadultunk, de nagy döbbenetükre minden játékhoz egy kis tábla volt kitéve, amire az eszközök fizikai rendeltetése volt leírva gyerekeknek is érthető nyelvezettel, szépen vázlatpontokba szedve. Voltak viszont játékok, melyeket nem tudtunk alkalmazni, mert „még dolgoznak rajta” egy kicsit. A gyerekek egyből a vásáros pultokhoz szaladtak, és beszerezték, amit először megláttak. Kicsit azért mérsékeltem őket, hogy majd a végén vásárolnak még, inkább jöjjenek és elolvasom nekik a kis táblákat. Zenegép, rezgésfigyelő, futópálya kivillanó figurákkal, négyszög kerekű kocsi pályával együtt, kötélen való biciklizés, villámot létrehozó szerkezet (ez nagyon ijesztő hangot adott ki), titokszoba (amire kívülről volt felszerelve egy tv, így minden turpisságot láttam, amit bent csináltak), tükörlabirintus, rajzoló gép, és még sorolhatnám, de már kifogytam az elnevezésekből. Sokan voltak és nagyon magas volt a „zajszmog”, de ebből is kimenekítettem kis csapatomat és igénybe vettük a büfét – némi kóla erejéig.

Hazafelé mindenki élménybeszámolót tartott és fergeteges hangulatban siklottunk át a két és fél órás úton. (Azóta Hápi is szerencsét hoz!) Ezekre az élményekre én így emlékszem, viszont volt egy-két tanuló, akit megkérdeztem, hogyan látták ők a programsorozatot.
Egyik 8. b osztályos diákommal beszélgettünk:

  • Laci! Neked hogy tetszett a budapesti kirándulás?
  • Jó volt.
  • Milyennek találtad a 3D mozit?
  • Érdekes volt, mert még nem láttam ilyet. Szépek voltak a természeti képek, csak megijedtem, mikor a pók olyan közel jött.
  • Mi a véleményed a Csodák Palotájáról?
  • Azt egy kicsit untam, mert túl sok játék volt, ami inkább az alsósoknak való. De azért a fizikai találmányok tetszettek!

Kovács Karina Kitti 5. b osztályos diákommal is megvitattuk:

  • Karina! Láttam rajtad a kiránduláskor, nagyon elfáradtál a nap végére!
  • Igen. Tényleg nagyon fárasztó volt, főleg az a sok játék a Csodák Palotájában! Nem is tudtam, melyiket próbáljam ki először, és milyen sorrendben. Mindet el kellett olvasni először, azért is volt fárasztó. De azért izgalmas volt!
  • A moziról mi volt a véleményed?
  • Az jó volt! Csak rövid! Főleg a hangya tetszett, ahogy a vízbuborékba beleesett, miközben ivott belőle, és hintázott benne. Az vicces volt!

-írta: Pinczés Viktória-