Semmelweis Nap

Minden év július elseje, Semmelweis Ignác születésnapja a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe, ami munkaszüneti nap az egészségügyi dolgozók és az egészségügyben dolgozók számára Magyarországon.
Ma különösen fontos ezt a napot köszöntenünk, hiszen Önök ugyanazt tették, amit a járvány előtt, vagy épp a veszélyhelyzet elmúlta óta tesznek: életeket mentenek, betegeken segítenek, a magyar emberekért dolgoznak, miközben az ország jelentős része kénytelen volt leállni, Önök kettőzött erővel, megnövekedett terhekkel dolgoztak, hogy Magyarországon minél hamarabb újraindulhasson a korábbi élet.
Magam, képviselőtársaim és a fegyverneki lakosság nevében fejet hajtunk Önök előtt, akik bebizonyították, hogy méltó örökösei a világhírű magyar professzornak!
Tatár László
polgármester