Köszöntő Pedagógusnap alkalmából
„A tanítás azt jelenti, hogy segítjük a másikat a felfedezésben” (Mark van Doren)
Pedagógusnap alkalmából nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm az oktatás és nevelés területén dolgozókat!
Rendhagyó, sajnos nem könnyű éven vagyunk túl, hiszen nem ebben reménykedtünk, mikor elindítottuk ezt a tanévet, nem erre az egyre nehezedő helyzetre akartunk készülni.
A szülők többsége most, a karantén ideje tapasztalhatta meg, hogy tanítani nem is olyan könnyű és egyszerű feladat, nagy a felelőssége a pedagógusainknak. Most a szülők is sokat tettek gyermekeikért, hiszen sokszor munka után – és közösen, a pedagógusok irányításával ők is segítettek, sokszor erőn felül tanították saját gyermekeiket, de bízunk benne, ez a helyzet sokak számára adott az új szerepben hasznos és értékelendő tapasztalatot is.
A mostani pedagógusnap ezért is különlegesebb. Mind Fegyvrenek város önkormányzata, és a település lakóinak nevében hálás köszönettel tartozunk az Önök munkájáért.
Azt kívánom, hogy az Isten adjon Önöknek erőt, egészséget, a további munkájukhoz sok sikert!
A nyárra jó feltöltődést kívánok!
Tatár László
polgármester