Elkészültek a Kistérségi Cselekvési Tervek

Az Önkormányzati
és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM)
közremûködésével az ország összes
kistérségében elkészítették
a Kistérségi Cselekvési Terveket.

Az Önkormányzati
és Területfejlesztési Minisztérium kiemelt
feladatának tekinti, hogy a kistérségek a
fejlesztési projektjeikhez az Új Magyarország
Fejlesztési Terv operatív programjaiból elegendõ
forráshoz jussanak. Dr. Lamperth Mónika ennek érdekében
elsõ lépésként felkérte a többcélú
kistérségi társulások elnökeit, hogy
készítsék el kistérségük
cselevési tervét.

2007. június 20-ig
az ország valamennyi kistérségében
elkészültek a tervek, valamint a kistérségek
által támogatni javasolt projektek listái. A
listákon szereplõ projekteket az ÖTM szakemberei
megvizsgálták, és a napokban beazonosítják,
hogy az egyes fejlesztések mely operatív programból
finanszírozhatók.

Dr. Lamperth Mónika
rendelkezése szerint a beazonosított projekteket Dr.
Szaló Péter szakállamtitkár megküldi
az operatív program irányító hatóságainak
annak érdekében, hogy a jelenlegi és jövõbeni
akciótervek elkészítésekor a kistérségi
társulások által támogatott projekteket,
illetve azok forrásigényét vegyék
figyelembe.

ÖNKORMÁNYZATI
ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
Sajtó- és
Kommunikációs Fõosztály

Angolkert Otthon bõvítése

2007. április 1-tõl kezdõdõen a JNSZ Megyei Önkormányzat fegyverneki Angolkert Idõsek Otthona beolvasztásra került a törökszentmiklósi Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézményébe. A közös intézmény a fegyverneki egység korábbi „fantázianevét”, az Angolkert Otthon nevet viseli.
A társadalom elöregedésének további fokozódása, valamint a gyermekvédelmi szakellátás korszerûsítése nyomán 2006. évben az utolsó gyermek is elkerült Fegyvernekrõl. Ekkor megkezdõdött a megüresedett gyermekotthoni épületszárny átalakítása idõsek fogadására. Itt újabb 28 férõhely kialakítására volt lehetõség.

Az átalakításhoz az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács nyújtott 15 millió Ft pályázati támogatást, melyet a megyei önkormányzat további 7,5 millió Ft saját erõvel egészített ki.
A kibõvített, felújított intézményt Kovács Sándor alelnök adta át június 25-én 1400 órakor 

Lezárult a kistérségi reform elsõ szakasza

Teljessé vált a többcélú kistérségi társulások országos lefedettsége, miután 2007. június 11-én megalakult a jelenleg lehetséges 166 kistérség közül az utolsóban – a kiskunfélegyházi kistérségben – is a többcélú kistérségi társulás.A kistérségi társulások közmegelégedésre mûködõ rendszere Dr. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter kezdeményezésére jött létre. A miniszter álláspontja szerint a kistérségi társulások rendszere a közigazgatási-önkormányzati reform alappillére lett, amely lehetõvé teszi a közigazgatási rendszer mikroszintû fejlesztését. A többcélú társulások rendszere beváltotta a szakértõk várakozásait és az önkormányzati érdekszövetségek is elismerõen szóltak róla.  

Meterológiai elõrejelzés

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat az alábbi riasztást adta ki: Narancs riasztás az Észak-Alföldi régióra:Szórványosan számíthatunk zivatarok kialakulására (kezdetben Sz.Sz.B. megyében és Hajdú-B. megye északi felén késõbb másutt is.) Néhol heves zivatar is elõfordul, amit lokálisan nagy mennyiségû csapadék (30-60 mm), jégesõ (jégátmérõ legalább 2 cm), és viharos (60-90 km/h) szélkísérhet.

Hirdetmény

Az
Országos Környezetvédelmi,
Természetvédelmi és Vízügyi
Felügyelõség értesíti a lakosságot,
hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ Zrt (1036 Budapest, Lajos u. 80.)
megbízásából a Roden Mérnöki
Iroda Kft (1089 Budapest, Villám u. 13.) 4097/2007. számú
kérelme mellékleteként benyújtotta a
felügyelõségre, az M4 gyorsforgalmi út Abony –
Fegyvernek közötti szakaszának elõzetes vizsgálati
dokumentációját, elõzetes vizsgálati
eljárás lefolytatására.

Irány a Szegedi Szabadtéri Játékok

Különbusz indul a Szegedi Szabadtéri Játékokra, ahol a Rudolf címû musical-t nézhetjük meg.
Tavaly szabadtéri világpremier alkalmával a Szegedi Játékok a Vereinigte Bühnen Wien és az Operettszínház együttmûködésében jött létre az elõadás. A Rudolf Frank Wildhorn, a Jekyll és Hyde szerzõjének legújabb mûve, egy szenvedélyes szerelem, Rudolf trónörökös és Vetsera Mária tragikusan végzõdõ szerelmérõl szól. Titkos szerelem, kibékíthetetlen ellentétek, drámai helyzetek, fülbemászó slágerek az ország legnépszerûbb musical sztárjainak elõadásában. A tavalyi hatalmas közönségsikerre tekintettel a Dóm tér monumentális színpadán újra: Rudolf.
Musical két részben Frederic Morton: „A Nervous Splendor"  c. könyve nyomán, Frank Wildhorn és Steve Cuden koncepciója szerint.
Jegyek az utiköltséggel együtt a Mûvelõdési Házban válthatóak akár részletfizetéssel is.
-Tûhegyi Julianna-

Idõjárás elõrejelzés

Heves zivatar! Néhol elõfordulhat heves zivatar, amit intenzív csapadék, erõs vihar (90 km/h fölötti széllökés) vagy legalább 2 cm nagyságú jég kísérhet.Helyenként heves zivatar is kialakulhat, rövid idõ alatt nagy mennyiségû (20-50 mm) csapadék, jégesõ, 60-90 km/h-s széllökések kíséretében.Figyelmeztetõ elõrejelzés: 2007. június 7. csütörtök éjféligKezdetben csak elvétve majd a déli óráktól szórványosan várható zivatar. Helyenként heves zivatar is kialakulhat, rövid idõ alatt nagy mennyiségû (20-50 mm) csapadék, jégesõ, 60-90 km/h-s széllökések kíséretében. Nagy csapadékkal járó heves zivatar a Dunántúl északi felében és a Duna-Tisza köze északnyugati felében alakulhat ki nagyobb számban, valószínûsséggel. 90 km/h feletti széllökésnek zivatarok környezetében a Dunától keletre nagyobb a valószínûsége.Az éjszakai órákban is számíthatunk zivatarokra fõként az ország északi felében, zivatarok környezetében lokálisan jelentõs (20-40 mm) mennyiségû csapadék is hullhat. Csütörtökön szórványosan számíthatunk zivatarok kialakulására, helyenként heves zivatar is elõfordulhat.
-Országos Meteorológiai Szolgálat-

Óvodai szünet idõpontja

Szünet idõpontja óvodaegységenként:


  • Szapárfalui Óvodaegység: 2007. június 18. - 2007. augusztus 17-ig,

  • Újtelepi Óvodaegység: 2007. június 18. - 2007. augusztus 17-ig,

  • Annaházi Óvodaegység: 2007. június 18. - 2007. július 27-ig,

  • Központi Óvodaegység: 2007. július 30. - 2007. augusztus 17-ig.

A szünet ideje alatt az alábbi egységek tartanak ügyeletet:

  • 2007. június 18 - 2007. július 27-ig, (6 hét) Központi Óvodaegység

  • 2007. július 30 - 2007. augusztus 17-ig, (3 hét) Annaházi Óvodaegység.

Valamennyi óvodaegység 2007. augusztus 21-tõl teljes nyitvatartással üzemel.

Mezõgazdasági vízszolgáltatás

 A Fegyverneki Vízmû részérõl tájékoztatjuk a Tisztelt Földtulajdonosokat, hogy a 2007. évi mezõgazdasági vízszolgáltatással kapcsolatban


  • 2007. április 26-án (csütörtök) 1000 órakor

megbeszélést tartunk a Polgármesteri Hivatal 15. sz. (házasságkötõ) termében, melyre tisztelettel meghívunk minden érintettet. A megbeszélést követõen lehetõség adódik az öntözési szerzõdések megkötésére is.
- Fegyverneki Vízmû -

Oldalak