Pályázati felhívás

Pályázat a roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére.

Az Országos Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a középfokú oktatási intézmények első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló cigány származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon a 2013/2014 tanévre.

Pályázati feltételek

Pályázatot azok a cigány származású fiatalok nyújthatnak be, akik középfokú oktatási intézmények nappali tagozatán első, második vagy harmadik évfolyamán tanulnak, évismétlésre semmilyen tantárgyból nem kötelezettek, a pályázat benyújtásának évében elért, év végi tanulmányi átlageredményük pedig legalább 3,00. A pályázónak a fentiek mellett a pályázat benyújtásakor az alábbi feltételeknek kell eleget tennie:
a) magyar állampolgárság;
b) magyarországi lakóhely;
c) büntetlen előélet;
d) a rendészeti szakközépiskolába vagy a Rendőrtiszti Főiskolára való, a középfokú oktatási intézmény elvégzését követő jelentkezés, a hivatásos szolgálati viszony létesítéséhez szükséges tanulmányi és vizsgakötelezettségek teljesítésének, valamint ezt követően a hivatásos szolgálati viszony vállalása;
e) szakiskolai tanulók esetében az érettségi megszerzésének, és a tanulmányok ennek megfelelő – a szakiskolai tanulmányok befejezését követő tanévben történő – folytatásának vállalása;
f) kifogástalan életvitel és jó hírnév a pályázó vonatkozásában; a pályázó hozzátartozóinak és a vele egy háztartásban élőknek az életvitele pedig a szolgálat törvényes és befolyástól mentes ellátását nem veszélyezteti;
g) egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasság, az alkalmasság pályázat elbírálása során történő, valamint a támogatás időtartama alatti megállapításához szükséges vizsgálatok írásban történő vállalása;
h) írásbeli hozzájárulás a személyes adatoknak a cigány származású fiatalok rendőrré válásának elősegítése érdekében a Rendőrség által biztosított támogatási rendszer létrehozásáról, valamint a rendőri szervek ezzel kapcsolatos feladatairól szóló ORFK utasításban foglaltak szerinti kezeléséhez, valamint ahhoz, hogy e követelményeknek való megfelelés megállapítása érdekében a pályázó lakó- és családi körülményeit, továbbá a korábbi büntetéseire vonatkozó adatokat előzetesen, és a támogatási szerződés hatályának tartama alatt a Rendőrség bármikor megvizsgálhatja.

A támogatás formája, mértéke

A pályázatot elnyerők számára a támogatást a rendőr-főkapitányságok biztosítják saját költségvetésük terhére, a középfokú oktatási intézményben folytatott tanulmányok hátralévő idejére az alábbiak szerint:
a) számla vagy egyéb igazolás alapján a diákotthoni vagy kollégiumi szállásköltség, és a menzai ellátás költségeinek teljes körű térítésével, vagy – a szerv választása szerint – étkezési utalvány biztosítása;
b) tanévenként - számla alapján, személyenként legfeljebb 25.000 forint értékben - ruházkodási segéllyel;
c) tanszersegéllyel (a tankönyvek költségeinek számla alapján történő, teljes mértékű térítésével, az egyéb taneszközök esetében pedig - ugyancsak számla alapján - tanévenként és személyenként legfeljebb 4500 forint értékhatárig);
d) az előző félév végi tanulmányi eredmény függvényében a tanév alatt, havi rendszerességgel folyósított pénzbeni juttatással:

- 3,00-4,00 tanulmányi átlag esetén nettó 2000 forint/hónap,
- 4,01-4,50 tanulmányi átlag esetén nettó 3000 forint/hónap,
- 4,51-5,00 tanulmányi átlag esetén nettó 4000 forint/hónap összegben.

Egyéb tudnivalók

A pályázatot 2013. július 31-ig kell a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének megküldeni.

Postacím: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
5000 Szolnok, Baross út 39.

A magyar állampolgárság, a magyarországi lakóhely, és a büntetlen előélet igazolására szolgáló dokumentumokat (személyazonosító igazolvány, lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata, érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvány), a pályázó egészségügyi alkalmasságával kapcsolatos házi orvosi véleményt, a Rendőrség által végzendő alkalmassági vizsgálatokhoz való írásbeli hozzájárulás, a személyes adatok kezeléséhez történő írásbeli hozzájárulást, valamint a tanulói jogviszony és a tanulmányi átlageredmény igazolására szolgáló dokumentumokat (a tanulói jogviszony fennállásáról, az oktatási intézmény által kiállított igazolás, a bizonyítvány másolata) a pályázat mellékleteként kell benyújtani.

A pályázók egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasságának vizsgálatát a pályázat elbírálására kötelezett szerv egészségügyi szolgálata a rendészeti oktatási intézménybe jelentkezők alkalmassági vizsgálatára irányadó jogszabályi rendelkezések alapján végzi. Az alkalmassági vizsgálatokat a pályázat elbírálása során a Rendőrség kötelező jelleggel végzi el. A támogatás időtartama alatt évente legfeljebb egy alkalommal, amennyiben a pályázóval kapcsolatos körülmények ezt indokolttá teszik, a Rendőrség további alkalmassági vizsgálatok elvégzésére is jogosult.

A pályázatokat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője által kijelölt személyekből álló bizottság bírálja el és készíti elő döntésre.

A támogatás odaítéléséről a bizottság javaslata alapján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője dönt. A pályázat elbírálásának határideje 2013. augusztus 31.
A pályázatot nyert tanulókkal a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság támogatási szerződést köt 2013. szeptember 15-ig.

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás Szilágyi Andortól az 56/501-600-as telefonszámon kérhető.